Konép Mérnök Kft.

Kondor Erika : Az ESPAN Pannon Energia Stratégia program a csapatának 2010. januárjától vagyok az építész tervezője és szaktanácsadója. 1994 óta tervezek családi házakat, ipari-, mezőgazdasági, szolgáltató- és közhasználatú épületeket, építményeket (több száz családi ház, gazdasági épület, szállásépület, önkormányzati épület, óvoda, iskola, közösségi ház, templom, ravatalozó, buszváró, falusi szálláshely felújítása, új tervezése van a hátam mögött).

12 éve önálló Céget alapítottam, Konép Mérnök Kft. néven, azóta ebben ügyvezetőként dolgozok. Az elmúlt évek alatt a fenti tervezési munkák mellett műszaki ellenőrként, felelős műszaki vezetőként illetve beruházás lebonyolításában való résztvevőként jelen voltam a Zala Megyei Kórház Neurológia és Gyermekgyógyászat épületének, a Zalabaksa-Sármellék, Szepetnek Idősotthonoknak, a Zalakomári Idősotthonnak, a Bagodi Hűtőház hűtőkamrájának az építésében, a zalaegerszegi Berzsenyi úti Rendelőkomplexum, az Apáczai ÁMK, a Öveges ÁMK, a Landorhegyi Székhelyiskola felújításában.

Fontosnak tartom a folyamatos önképzésben való részvételt és kötelezővé tenném a tervezői jogosultság megszerzéséhez a kivitelezésben szerzett gyakorlatot is. Ennek megfelelően a nappali tagozaton Magasépítő üzemmérnök végzettség megszerzése után, a Számviteli Főiskolán mérnök-üzemgazdász szakon, majd Építőmesteri szakmérnöki szakon végeztem és végül a Pécsi Tudományegyetemen egyetemi szintű építész diplomát szereztem. Megszereztem a műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői legmagasabb szintű jogosultságokat, valamint rendelkezem ingatlanforgalmazói és értékbecslői képesítéssel. 6 évet töltöttem kivitelezésben tervezői jogosultságom megszerzése előtt, 4 évet pedig beruházásban. Így rálátásom nyílt az építőipar számos területére, melynek tapasztalatait a mai napig kamatoztatom a munkámban.

A mai kor követelményeinek megfelelően folyamatosan részt veszek az újabbnál újabb termékek, technológiák bemutatásában, hogy azokat fel tudjam használni mind tervezőként, mind a kivitelezésben. Elkötelezettséget érzek, az alternatív anyagok felhasználására, passzívház - passzívház jellegű házak kialakításában. Fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy a gyermekeink élhető környezetéért most kell tenni! Már nagy előrelépés a szelektív hulladékgyűjtés is, de tovább kell lépni a károsanyag –kibocsájtás csökkentése terén is, melynek egyik alappillére az épületek energia-felhasználásának minimálisra csökkentése. Ezért csatlakoztam az ESPAN Pannon Energia Stratégia programhoz, mely az Energia hatékony alkalmazásával, tárolásával, előállításával és fejlesztésekkel foglalkozik. Továbbá, pályázati lehetőségekkel, tervezéssel, kivitelezéssel is támogatja az e témákban érdekeltté vált beruházókat. Ennek a Csapatnak vagyok 2010. januárjától az építész tervezője, szaktanácsadója.

Kondor Erika
építész tervező
Tel: 06/30 66 32 991
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Hírlevél feliratkozás

8900 Zalaegerszeg,
Levendula utca 39.
Tel.: +3692/510275
Fax: +3692/510276