A visegrádi országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfőinek huszadik, jubileumi csúcstalálkozóján a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy a térségben az atomenergia békés felhasználásának egyelőre nincs alternatívája - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón.
Az energiaárak jelentős növekedését jelzi előre az Európai Bizottság, amelynek becslése szerint duplájára nőnek az energiaárak 2050-ig. A drágulás hátterében a megújuló energiaforrások terjedését jelölte meg a titkos elemzés, amelyet a Financial Times gazdasági napilap közölt.
A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) megalapozottnak ítéli a parlament által október 3-án elfogadott Nemzeti Energiastratégiát, és különösen fontosnak tartja az atomenergia jövőbeli szerepére vonatkozó elemeket, azonban véleményük szerint kevés az energetikai szakember Magyarországon.
Hajtóanyagként a Zalavíz Zrt. által előállított biometánt kívánják felhasználni Zalaegerszegen a városi tömegközlekedésben; az erről szóló konzorciumi szerződést csütörtökön írták alá a zalai megyeszékhelyen.
„A nyári-téli időszámításnak köszönhetően körülbelül 6 milliárd forinttal csökken az ország éves villanyszámlája. Évente mintegy 120 GWh villamos energia takarítható meg, ez a mennyiség egy városnyi háztartás napi fogyasztásának felel meg." - mondta Tari Gábor, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója.
Kiszámítható jogszabályi környezet, stabil támogatási rendszer és megtérülést garantáló árak nélkül nem indulnak el a jövőben a megújuló alapú energetikai fejlesztések - mondta Rudolf Péter, a Biomassza Erőművek Egyesülése főtitkára csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Az energiapolitika területén azegyéb szakpolitikákkal szemben - politikai, gazdasági és geopolitikai okokból - nincs látható törekvés arra, hogy az uniós tagállamok feladják nemzeti szuverenitásukat - értékelte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzetközi Energia Ügynökség kétnapos, párizsi miniszteri szintű találkozóját.
Bosznia-Hercegovina szövetségi kormánya és a Shell szénhidrogénkutatásról szóló szándéknyilatkozatot írt alá a napokban. Szerbiában már elkezdte működését a külföldi olajtőke.
A 2015 elején üzembe helyezendő magyar-szlovák földgázszállító-vezeték erősíti az európai energiabiztonságot szögezte le álláspontját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)csütörtöki közleményében emlékeztetve arra, hogy a kormány szerdai ülésén kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a magyar-szlovák összekötő földgázszállít&oacu
Harmincegy pályázat támogatásáról döntött pénteki nyilvános ülésén a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. által idén létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA). Az összeg, amelyen a pályázók osztoznak, csaknem 420 millió forint - közölte Mittler István kommunikációs megbízott pénteken.
Egy európai uniós projekt keretében felmérik a Dél-Dunántúlon, a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket, a programban Közép-Európa öt régiója vesz részt.
Emeli bruttó 5, illetve 8 forinttal a 95-ös benzin, valamint a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új csúcsra emelkedik
Az elemzők által vártnál magasabb októberi inflációs adat egyrészt a szociális alapú gázár és távhőár támogatás csökkenése miatt bekövetkezett 1,6 százalékos havi energia áremelkedéssel, illetve 2,7 százalékos havi járműüzemanyag áremelkedésével függ össze.
Másfél millió eurós pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a Párizs közeli Nanterre bírósága az Electricité de France (EDF) energiaszolgáltató vállalatot, amiért 2006-ban megfigyeltette a Greenpeace környezetvédő szervezet egyik kampányfőnökét.
A jövő hét közepén megnyílik az Ökoindustria nemzetközi szakkiállítás Budapesten, a kiállításon a környezetvédelmi technológiákat és szolgáltatásokat, továbbá a megújuló energiaforrások hatékony felhasználását ismerhetik meg az érdeklődők.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a kormány által az október 25-i ülésén elfogadott tervet a tárca a közeljövőben közzéteszi a kormányzati honlapon.
Raisz Iván és Barta István találmánya, a metanol előállítása kommunális hulladékból nyerte meg a "Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyét" Nürnbergben.
Az operatív programok fel nem használt kereteiből 160 milliárd forintot csoportosítanak át épületenergetikai, illetve megújuló energiát alkalmazó korszerűsítésekre - jelentette be Bencsik János Hajdúszoboszlón.
Felkerült Európa térképére az észak-déli energiafolyosó azzal, hogy aláírták a kiépítésére vonatkozó cselekvési tervet és a terv végrehajtásáról szóló szándéknyilatkozatot - jelentette ki Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütört&o
Támogatná az Európai Unió energiahatékonysági irányelv tervezete a hővel kapcsoltan történő áramtermelést, ugyanakkor Magyarországon támadják ezt - közölte a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET).
Magyarországon még nincs alternatívája az atomenergia kiváltásának - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Pécsen.
Nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt csökkenés helyett. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai közlése szerint az olajtartalék 1,3 millió hordóval bővült a december 2-ig tartó héten. Az elemzők 0,6 millió hordó csökkenést vártak.
Mintegy 11,7 milliárd köbméter földgázt talált a brit Ascent Resources a magyar-szlovén határ mentén fekvő Petesháza (Petisovci)-Lovászi területen - adta hírül a szlovén kormányzat heti hírlevele.
Greenpeace-aktivisták hatoltak be hétfőn a Párizstól 95 kilométerre található nogent-sur-seine-i atomerőműbe, hogy bebizonyítsák: "a nukleáris biztonság nem létezik" - jelentette be a nemzetközi környezetvédő szervezet helyi szóvivője. További három atomerőműnél, Blayais-ban, Chinononban és Cadarache-nél is hasonló akciókat szervezett a Greenpeace, de a rendőrség szerint sikertelenül.
Magyarország az európai uniós fejlesztési források átcsoportosítását kezdeményezi a 2007-2013. évi költségvetési időszakban biztosított keret maradéktalan felhasználása, a pénzvesztés kockázatának csökkentése érdekében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)pénteken.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterjelölt célja, hogy a tárca élén folyamatosságra, a megkezdett eredményes munka továbbvitelére törekedjen. A miniszterjelöltet csütörtökön hallgatta meg az Országgyűlés európai ügyek bizottsága.
Jó ütemben halad a pécsi erőmű új biomassza blokkjának építése: a legkésőbb 2012 decemberére befejeződő 24 milliárd forintos beruházás készültségi szintje már meghaladja a 60 százalékot - közölte a Pannonpower Holding Zrt.
Lendületben a közvilágítás energiahatékony megújítása - az önkormányzatokat nem terheli az ELMIB Zrt.
Magyarország elsőként adott el a Kiotói Jegyzőkönyv újfajta szén-dioxid-kvóta termékéből (Removal Units, azaz RMU) - írta csütörtökön a Point Carbon karbonpiaci portál.
A Gazpromnál nem értik, mi lehet az oka annak, hogy egy sor európai partnerhez kevesebb földgáz jut, és Ukrajnára mutogatnak - adta hírül csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség. A magyar miniszterelnök péntek reggeli interjújában kijelentette, hogy hazánk részére a földgázszállítás nincs veszélyben.
A napkollektoros pályázat vissza nem térítendő forrásai március végéig elérhetőek, a még meglévő keret közel egy milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán.
Ahhoz, hogy a napenergia komoly szerepet játsszon, vagyis jelentős súlyra tegyen szert az áramtermelésben, le kell győzni egy nagy akadályt: meg kell találni a módját a raktározásának, hogy akkor is használni lehessen, ha nem süt a nap.
Amennyiben az állam elkötelezetten és stabilan támogatná az energiahatékonysági beruházásokat, úgy nem csak milliárdokat tudnának a háztartások megtakarítani, de jelentős mennyiségű új munkahellyel számolhatunk, illetve pozitív hatással lenne az államháztartásra és hosszú távon a külkereskedelmi mérlegre is - derül ki az Energiaklub legfrissebb kutatásából.
Magyar irányítással indult az Európai Unió egyik új, a klímaváltozáshoz kötődő projektje, amelyet kedden mutattak be Brüsszelben, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) helyi hivatalában.